Sümegi vár
A Sümegi Vár az ország egyik legszebb, viszonylag épen megmaradt középkori erődje, amely a környezetéből magasan kiemelkedő kopár hegytetőre épült.
A vár területileg három nagyobb egységből, a külső-, a belső és fellegvárból áll. Építése több korszakra osztható. Az 1260-as években épült meg a vár legrégebbi része, a fellegvár Öregtornyának alsó szintje, melyen egy fából készült emeleti toronyrész állhatott. 1989-ben a Papp család jelentkezett a vár üzemeltetésére. Az első években megkezdték a romok eltakarítását, valamint az élet -, és balesetveszélyes helyek helyreállítását. A Országos Műemlékvédelmi Hivatallal engedélyével megkezdődtek a várban a felújítási munkálatok is. A vár tornyai új héjalást kaptak , a termek egyre több és több színvonalas kiállítással gazdagodtak. Köszönhetően a várban megrendezésre kerülő idegenforgalmi programoknak, valamint a folyamatos fejlesztéseknek a Sümegi Vár ma már az egyik legkedveltebb kirándulóhellyé vált a magyarországi turisták körében.

Sok érdekesség és program várja az oda látogatókat. Magával ragadó látványt nyújt a város fölé emelkedő legjobb állapotban található várunk. Belepillanthatunk az akkor élt emberek élet körülményeibe a kiállításokon keresztül, sőt még meg is elevenítik az érdeklődök részére a lovagi tornákat bemutató formájában. Egy új szórakoztató szolgáltatás is megjelent: mongol lovas kaszkadőr bemutatókat is rendeznek már a várban. Egyszer minimum mindenkinek érdemes ellátogatni Sümegre, és megtekinteni a várat.
Ide kattintva elérhető a Sümegi vár webhelye
És itt megtekinthető az útvonal is

